A szövegek a Somogyi Krisztina, vezette, Design és embertudományok nevű környezetpszichológia-központú tantárgy részeként születtek. Szubjektív vizsgálatai egy, a félév során Komplex Tervezés tárgyban feldolgozott, "Csillag" nevű kocsmának. A feladat részeként emlékezetből kellett lerajzolnunk a helyet.
A pult
Csillag - A borostyánba dermedt élettér
Először kicsivel több mint tíz éve jártam a Csillagban. A húgomat kísértem el Győrbe, az egyetemi nyílt napra. A felelős báty voltam, aki vigyáz a húgára és fogja a kezét, amikor az először lép be az egyetem kapuján. Természetszerűen összefutottunk az akkor már Sopronból ismert, győri barátaimmal és szinte magától értetődő módon a Csillagban kötöttünk ki. Itt fordult velem elő először és utoljára, hogy úgy álltam fel egy asztaltól, hogy tudatosan nem fogtam kezet a velem szemben ülővel. Áramtolvajnak nevezett, és hosszasan idézte Márait, akitől akkor még semmit nem olvastam. Talán egy kicsit túlreagáltam.
Valahányszor esténként a Csillagban járok, eszembe jut ez az élmény és bár akkor még kicsit máshogy volt berendezve a hely, mint most, mégis olyan érzésem van, mintha még mindig ugyan annak az estének a folytatását élném. Mintha nem telt volna el tíz év, és én még most is 23 éves lennék. Az ismeretlen, akinek se az arcára, se a nevére nem emlékszem, bármelyik pillanatban visszajöhet, hogy arról győzködjön, micsoda áramtolvaj vagyok. Szóval a Csillag mintha megdermedt volna az időben és amikor ott vagyok, kicsit én is beledermedek. Mint valami prehisztorikus bogár a borostyánba.
Persze ennek lehet köze ahhoz, hogy a terem végében lévő háló ugyan ott van, mint akkor. A porszívó a plafonon tíz éve is kilátástalan küzdelmet folytatott a porral. A könyvek, bútorok, burkolatok és színek alig-alig változtak. Talán még az emberek is ugyan azok: az arcok és a nevek kicserélődtek, talán máshogy is öltöznek de mégis, ezek ugyan azok a személyek, mint tíz éve. Ugyan azok a történetek, apró változásokkal. Drámák, szerelmek, lelkesedés, születésnapok és néha a végén a savas íz a szájban. A Csillag közönsége, hasonlóan a helyhez, állandó az időben – egyszerűen mások veszik át ugyan azokat a szerepeket.
Bejárat
Egy kicsit mindenki hazatér a Csillagba. Közben a Csillag kicsit a szentendrei Folt is. Vagy a régi Gólya, esetleg Sirály vagy Pótkulcs. Csak úgy, mint ahogy a közönség, úgy ezek a helyek is kicserélhetők egymással. Romkocsmának csúfoljuk az ilyesmit, de nem teljesen erről van szó. Ezek a helyek, így a Csillag is, inkább mindannyiunk közös nappalijai. Dolgozni, inni, beszélgetni, szenvedni járunk ide. Találgatjuk, hogy kik jönnek még? Mikor érnek ide? Elindultak már? És Ő jön? És vele lesz az a másik Ő is?
Ezek az „intézmények“ nem egészen kocsmák, hanem életterek. Különböző helyeken lévő albérletek közös szobái.
Napközben a Csillag egy másik Csillag. Fáradt tekintetű ikertestvér. Kopott, ritkásan látogatott kávézó. Magányos pultos törölgeti az asztalt. Senki nincs a helyen. Az ablakokon át ragyogó fény töri ketté a teret: a pászmákban apró bolygókként andalognak a porszemek. Kávé, kosz és langyos beton illat van a levegőben. Értelmet nyernek a könyvek: az embernek kedve támad olvasni valamit, aztán végül sose vesz le semmit a polcról. Ez a Csillag csak nyáron és tavasszal létezik, amikor még nyitáskor is fent van a nap.
Aztán ahogy elkezd sötétedni, a kékes szürke félhomályt a magnókazetta-lámpákon áttörő, narancs színű derengés váltja fel. Az átmenet észrevétlen, természetszerű: újra ugyan abban tíz éve kezdődött, végtelen éjszakában találod magad, beleragadva a borostyánba.
Az asztalunk
Csillagászat - Megfigyelések a Csillag utca 6-ban
And we don't care about the young folk / Talkin' 'bout the young style / And we don't care about the old folks / Talkin' 'bout the old style too - énekli a Peter Bjorn And John zenekar fiatalos férfi hangja, mikor leülök a Csillagban egy fekete, vászonnal borított kanapéra a szoba utcafelőli, jobb sarkában. A hűvös teret fütyülés hangja tölti meg, ahogy folytatódik a dal. A barnára lakkozott fa asztalon az imént odahelyezett, majd arrébb tolt söröskorsóm csigáéhoz hasonló, nedves csíkot rajzolt az erezett felületre. Velem szembe, a szoba másik felében napsárga fal, ami elé hálót lógattak, majd a hálóra szürkeárnyalatos fényképeket csippentettek. Valamilyen kiállítás lehet – nincs információm arról, hogy ki készítette képeket és mikor.
Péntek van, háromnegyed öt múlt, lassan szállingózni kezdenek a vendégek. Tőlem balra egy pattanásos, tinédzserekből álló társaság: mosolyogva böngészik az itallapot. Játszani készülnek. Ujjaik között fényesre lakkozott sakk-bábuk adnak kopogó hangot, ahogy megtalálják a helyüket a táblán.
A sárga faltól balra a türkiz, cuppantott vakolatú falon további képek: egyes helyeken száradó ruhákat idéző módon, újabb csipeszekkel rögzítve egy fesztelenül logó spárgára. Képeslapok, retró-fotók, Unikum reklám, Jimi Hendrix intarzia, kerámia-kép, kakukkos óra, gitár. A számtalan falon lévő tárgy között egy fényes, fémből domborított Mickey Egér ragyog a leginkább. Alatta fekete-fehér újságkivágások, amiken fiatal, karcsú nők, fürdőruhában nyújtózkodnak – a cikkek korából ítélve ma már minden képen szereplő személy halott lehet.
A plafonról két sárga lámpabúra lóg, a kettő között festékszóróval színezett lovacska, ami valamikor valaki hintalova lehetett. Mellé porszívót, színes alumínium játékokat, makett-vasutakat és egy földgolyót rögzítettek a textúrált hungarocell állmennyezetre, amit további színes, kézzel festett, geometrikus mintákkal díszítettek.
Bármerre nézek, dülöngélő, hevenyészve elhelyezett könyvek a legkülönbözőbb témákban. A hozzám legközelebb eső, jobb oldali polcon Attenborough, Verne és Gogol osztozik a “Magyarország Gazdaságtörténete” című, 1996-ban megjelent kiadvánnyal. A sort az Ablak Zsiráf egy 1976-os kiadása zárja. Mellette fából faragott, erősen megbarnult Frédi-szobor, amit Hanna-Barbara 1960-66 között futó Flintstones rajzfilmje alapján mintáztak. A durva vésőnyomokat egy rózsaszín JYSK-es lámpa tompított fénye világítja meg halványan.
A többi polcon számtalan, egymással semmilyen egyértelmű logikai kapcsolatban nem lévő tárgyat látni: szódásszifon, kézzel festett kerámia korsó, egy súlyos, vasból készült makett-ágyú, alumínium teáskancsó, törött ébresztőóra, régi rádió, poros plüssnyúl. Gyorskötözőkkel összetákolt, magnókazetta-lámpabúrák narancs színű derengéssel töltik meg a levegőt.
A fiatalok valamilyen kártyajátékra váltottak. Megvetemedett, girbe-gurba ászok és kárók csúszkálnak az asztalon. Három fiú a pulthoz indul – valamivel később egy-egy habos kakaóval térnek vissza. A magasra tornyozott tejszínhab-kupolákon vékony csokoládé-csíkok csordogálnak. Nagyokat nevetve nyújtják át a kelyheket az asztalnál ülő, velük egykorú lányoknak. The only one who could ever reach me / was the son of a preacher man A leveleikből ítélve régen locsolt növények száradnak a szoba sarkaiban.
Mostanra mindenhol ülnek: érdeklődő tekintetek szegeződnek rám, hiszen egyedül foglalok el egy nagyobb asztalt – péntek este. Már felszáradt a párás korsó rajzolta csigavonal – mostanra majdnem teljesen elfogyott a csapolt Krusovice. A szénsav már sokkal korábban elpárolgott a pohárból. A telefonom remegve felragyog: a kijelzőn a barátnőm arca jelenik meg. You better find somebody to love énekli Grace Slick, mikor elhagyom a helyet.
