A monogramos projektet 2021. januárjában, Gálfi Saroltának, a Szentendre és Vidéke főszerkesztőjének születésnapján kezdtem! Ugyan nem ez volt az első szülinapi monogram-logóm, de ekkor határoztam el, hogy komolyan veszem a projektet, és napi rendszerességgel tervezek majd monogramokat.
Az összes HBD monogramot itt tudod megnézni: https://krizbo.com/hbd-monogram
Az ötlet egyébként nem tőlem származik: az egyetem alatt abban a szerencsében volt részem, hogy Juhász Márton tipográfus tanítványa lehettem – legjobb tudomásom szerint ő kezdett először az ismerősei születésnapján logókat posztolni, így én csak követője vagyok az ő csodálatosan gyönyörű ötletének! Nem ismerek szebb módot arra, hogy kifejezzem a szeretetem az ismerőseim felé!
Elképesztően sokat tanultam – és tanulok most is – Marcitól. Azt a gondolatot, hogy valamit következetesen, napi rendszerességgel, akár éveken át csináljon az ember, ő ültette el a fejemben. Ebből nőtt ki a DailyMely, a NapiSzörny, a Bűvös-Notesz projekt és a HBD monogramok is. Amíg élek, hálás leszek neki ezért.
Marci 2011-es HBD projektje: https://jmtypography.myportfolio.com/hbd-project
Marci 2021-es HBD projektje: https://www.instagram.com/jmtypography/
Ennyi monogram után kialakult egyfajta rutin, amivel a tervezéshez közelítek. Mindenekelőtt megnézem, hogy az adott betűkombinációra csináltam-e már korábban logót. Ha igen, akkor a már egyszer "elsütött" megoldást nem alkalmazom még egyszer! Minden egyes terv egyedi – milyen lenne már ha ugyan olyan ajándékot kapnál, mint amilyet előtted már más is kapott? Érdekes módon a MB-BM betűkombináció például elég gyakori...
Lehet, hogy 500 logót osztottam meg, de ennél sokkal, de sokkal több készült! Majdnem minden esetben van egy folyamat, ami az első ötletektől a végül kiposztolt verzióig vezet! Mindenféle megoldásokat kipróbálok – variálok, színezek, kerekítek! Ez a tervezés igazán játékos, kísérletező része! Megvizsgálom a betűk anatómiáját, hogy mik azok a betű-elemek, amik felismerhetővé tesznek egy karaktert stb. Sok esetben 3-4 ötlet is felmerül, amíg az ötödik végre olyan, amivel elégedett vagyok! Olyan is volt, akinek nem sikerült jó megoldást találnom, így végül nem kapott monogramot, csak egy évvel később – hiszen akkor sikerült megtalálnom a legjobb formát!
Vannak saját, belső játékok is a projektben! Sok esetben egy azon család több tagja is kapott monogramot. Ilyenkor a tervek összekapcsolódnak valamilyen módon. Például az ef Zámbó-család esetében Öcsinek és a két gyerekének, Edének és Szonjának terveztem, egymáshoz passzoló logókat!
Kézzel nem igazán vázlatozok, az egész tervezés Adobe Illustratorban történik. Nagyon változó, hogy egy-egy tervvel mennyit dolgozom. Van, amikor elsőre sikerül, minden flottul megy és egy órán belül megy is a poszt, de előfordult már olyan is, hogy napokig agyaltam a terven – ez esetben az történik, hogy valamivel később posztolok.
Ezzel együtt szinte minden alkalommal aznap készül a terv, amikor az illetőnek szülinapja van – nem szoktam előre dolgozni. Ez alól kivétel, ha elutazom, vagy tudom, hogy pár napig nem leszek gép előtt. Számomra fontos, hogy a projekt egyfajta napi gyakorlat is legyen.
Többnyire nagyon szigorú, rácsra épülő szerkesztési elveket követek a tervezéskor – fontos a geometriai harmónia!
Ja, és persze nem mindegy, kinek készült a logó! Nem mindenki kap monogramot – csak olyanoknak tervezek, akiket ismerek is, hiszen fontos, hogy a terv kapcsolódjon ahhoz, akinek készül. A komplikáltabb, grafikusabb, nehezebben kiolvasható tervek többnyire azoknak készülnek, akik művészettel, vagy design-al foglalkoznak, ők komplex, bonyolult ügyeket kapnak.
Így ötszáz logó után nem tudom, merre tovább. Biztosan van még egy-két ismerősöm, akinek szeretnék monogramot csinálni, de úgy érzem, a napi rendszerességet el fogom engedni. Szeretem a kerek számokat – a NapiSzörnyet például 300 rajznál hagytam abba, öt év után...